Borító: 10/10* olyan gyönyörűűű :)
Fülszöveg: Pippa Kenn egész életében hús-vér embereket akart megismerni, és döbbenetes élmény számára a kolónia. Átkelt a Vörös erdőn, de vajon megérte, ha súlyos árat fizet érte? Új családja szeretete körbeveszi, de elég ez?
Mya Mavis életét gyökeresen felforgatja Pippa és a két fiú, akik a sápadtak hordája elől menekültek. Mya ismeri az egyik idegent, ezt a különös, sárga szemű lányt, akiről már az érkezése előtt álmodott. Tudja, hogy a lány olyan események sorozatát indítja el, amelyek az utolsó emberi menedék bukásához vezetnek. Az összeomlást egyedül Mya akadályozhatja meg, ha megfejti az álmai rejtélyét, és időben figyelmezteti az embereket a veszélyre.
A sápadt horda megérkezik, és elzárja a kolóniát a külvilágtól. Egyre több feszültség tör a felszínre. Amikor évtizedek óta először gyilkosság történik, az emberek ráébrednek, hogy nem attól kell igazán félniük, ami a falakon kívül vár rájuk.
A viharszívű Mya Mavis a Libri Aranykönyv TOP 10-be jutott regény, A napszemű Pippa Kenn régóta várt folytatása.
Sorozat: Pippa Kenn-trilógia #2
Véleményem: Na ilyen egy igazán jó könyv.
Régóta nem érintett meg ennyire egy könyv - utoljára a Serenánál éreztem ilyet, hogy a könyv beleette magát a fejembe, és a részemmé vált. (Annyira, hogy a biológia helyett már kolóniát olvasok :D.) Végre érzem, hogy több lettem az által, hogy ezt elolvastam. (Ez most nagyon közhelyesen hangzik, de legalább igaz.)
A felvezetésről észre sem vettem, hogy ez lenne az, olyan kellemes volt egy kis "nyugalom" a kolóniába való megérkezés után. Próbáltam minél jobban megismerni Myát, de hozzám Pippa egy picit közelebb áll. Nagyon sokáig vártam arra, hogy megtudjam, kié a negyedik szemszög, de amikor végre kiderült, akkor nagyjából azt gondoltam a karakteréről hogy ez egy beborult vadállat. /Ez van. Ettől függetlenül szükséges volt a karaktere, és kifejezetten örültem, hogy egy elborult agyú szereplő szemszögéből is olvashatok. Nem sűrűn adatik meg az ilyen. ;)/
Spoiler! (kijelölésre olvasható, mert csak fehérrel átszíneztem :') )
A szerelmi háromszöget az arcomba kellett vágni, hogy feltűnjön. Átsuhant a gondolat az agyamon, hogy "Mi lenne ha...", de nem gondoltam, hogy ebből lesz is valami. Rubenben csalódtam egy kicsit, főleg akkor, amikor Brook is bekerült a képbe. Meg tudom érteni, de én is csak azt mondanám neki, mint Tommy (akit egyébként nagyon bírok :D): hogy amikor Pippa boldog lesz (remélhetőleg Gage-dzsel ^^"), akkor ne követelje őt vissza. Mondjuk nem lepődnék meg, ha Ruben utána mégiscsak visszamenne Pippához, de hát előbb gondolkodni kéne, ugyebár. Egyébként Pippának nagyon ajánlom, hogy Gage-dzset válassza, mert ő szerény véleményem szerint sokkal jobban illik hozzá, és ő tényleg szereti! Szóval #teamGage /hestegeljünk/
Spoiler vége
Aztán a közepe felé egyszer csak meglódul, és onnantól egy őrült rohanás az egyész, ami negem is magával rántott. Pörögtek az események, és tényleg élveztem a könyvet, ahogy szép lassan a helyére került minden, és olyan fordulatok kerültek elő, amik "megízesítették" a könyvet :D.
Imádtam a háttérvilágot, ahogy egyre kidolgozottabbak lesznek a részletek. A kolónián minden szabályozva, listázva van, az emberek a valószínűség szerint élik az életüket. Az egész csúcsán pedig ott áll egy töpörödött, vén géntechnikus, aki rángatja a szálakat. Nem tudom ki hogy van vele, de nekem már a gondolattól is borsódzik a hátam, hogy egy egész város ettől az egy embertől függ, aki innentől kezdve bármit megtehet! Ettől kezdve az egész kolónia az ő kis játszótere, csak éppen az ott lakó embereket használja játékszernek, és ami a legrosszabb, hogy ők erről semmit sem tudnak! Ők ebbe születtek bele, nekik az a természetes, hogy Jupiter Day kénye-kedve szerint történnek a dolgok, mert "hová is lennénk mi nélküle?".
Kíváncsi lettem a kolónia és az emberiség történelmére, és pont a megfelelő adagot kaptuk belőle. Mármint több szerintem nem kellett volna a könyvbe, de én olyan szívesen olvasnék még róla! Na mindegy, majd a folytatásban.
Ezt csak azért, mert szerintem tiszta Jupiter Day:
Volt egy bizonyos szereplő (aki még nem olvasta, annak nem árulom el, hogy Ian az :) ) aki az az igazi gyökér volt, a legrosszabb fajtából - csak engem emlékeztetett kicsit Joffrey-ra a Trónok Harcából? Őt legszívesebben kinyírtam volna
egy párszor majdnem minden egyes alkalommal, amikor megjelent, de legalább egy kis humorérzéke van - ha eltekintünk attól, hogy ő Ian.
Igazából mindenkit szerettem, az egész könyv a szívemhez nőtt úgy ahogy van, és már nagyon, nagyon várom a folytatást. Remélem erre nem kell olyan sokat várni, de ha ez kell ahhoz, hogy az is ilyen színvonalas legyen, mint az első kettő, akkor legyen.
Értékelés: 10/10*
